SIRESZ - Siklórepülő Szövetség - Starthelyalap

Starthelyalap hírek

Starthelyalap 2018 – pályázati felhívás --- 2018-01-24 12:59:32

starthely

A HFFA és a SIRESZ közös Starthely Vegyes Bizottsága (SVB) pályázatot hirdet a starthelyek 2018-ban történő kezelésére.

A pályázat nyílt, azon részt vehet bárki és bármely szervezet, aki/amely szerepet kíván vállalni starthelyeink fenntartásában. Egy starthely kezelésére több együttműködni kész pályázó is jelentkezhet, mint ahogy egy pályázó több starthely üzemeltetését is vállalhatja.

A Starthelyalapba befizetők idén is egységesen 2000 Ft/fő összeggel járulnak hozzá az erre a célra létrehozott szövetségi keretekhez, melyeket az SVB összevontan kezel. A pályázati rendszer dokumentumai a Starthelyalapba befizető személyek számára betekinthetők.

A pályázatokat –az életszerűséget követve– év közben folyamatosan fogadjuk be és több ütemben fogjuk elbírálni. Kérjük az első ütembe tervezett pályázatokat 2018. március 5-ig benyújtani. Az addig beérkező pályázatok értékelését március 21-ig lezárjuk, és az eredményt közzétesszük. A támogatásként megítélt összegek mérlegelésekor folyamatosan tekintetbe vesszük az év folyamán később várható pályázatok és esedékes kifizetések (pl. Kalocsa) fedezetének biztosítását. A fenntartott keret és a Starthelyalapba érkező évközi befizetések együttesen képezik a pályázati rendszer fedezetét.

Kiemelten támogatott célok:
  • Közkedvelt starthelyeinken továbbra is általánosan támogatott minden a szolgáltatások fejlesztésére (pl. tájékoztató tábla, online szélmérő, kamera stb.) és a repülésbiztonság növelésére irányuló tevékenység.
  • Az egységes tájékoztató táblák formai és tartalmi követelményeit a pályázókkal közösen fogjuk kialakítani.
  • Meglévő online állomás fenntartására (adatkommunikáció, egész éves felügyelet) egységesen 20,000 Ft/év pályázható. Esetlegesen felmerülő javítások, pótlások aktualitás esetén egyedi elbírálás szerint kapnak támogatást.
  • Az egyes starthelyek működtetésének és fejlesztésének finanszírozásán túl kifejezetten ösztönözzük új starthelyek felkutatását, kialakítását és berepülését. ’Új starthely’-nek tekintendő, az a starthely amelyik nem szerepel a https://tinyurl.com/starthelyek starthely katalógusban. Vagy amelyik szerepel, de már használhatatlanná vált. Új helyek –akár csörlős akár hegyi starthelyek– felderítésére és próba berepülésére alkalmanként 10,000 forint pályázható akár utólagosan is, a következő feltételekkel.
    • 1: az alkalmat legalább a kitűzött találkozó előtt 24 órával meg kell hirdetni a ’Paraglider friends Hungary’ facebook csoportban;
    • 2: a pályázó feladata az érintett terület és légtér jogszerű használatát biztosítani;
    • 3: új starthelyenként legfeljebb két alkalom kaphat támogatást;
    • 4: az útról, a tapasztalatokról beszámoló kerül közlésre a találkozó meghirdetése helyén és erről értesítő emailt kap a starthely katalógus kezelője starthelyek@gmail.com.

A pályázatok a starthelyalap@googlegroups.com címre nyújtandók be. Az emailben vagy annak mellékleteként beadott pályázatnak tartalmaznia kell az alábbiakat:
  • a pályázó szervezet vagy személy megnevezése; székhelye/lakcíme; elérhetősége
  • a pályázat tárgya: a kezelésre vállalt starthely(ek) / leszálló(k) megnevezése és földrajzi helye (kevésbé ismert hely esetén pl. GPS koordináta)
  • új starthelynél a repüléssel, megközelítéssel, helyi viszonyokkal kapcsolatos tudnivalók
  • a pályázat keretében vállalt szolgáltatások felsorolása pl.: igény szerinti kaszálás, széljelzők (szalagok vagy bulók) folyamatos biztosítása, akadálymentesítés (bokrok, árkok, buckák megszüntetése stb.), egyéb biztonság növelő vagy kényelmi szolgáltatások
  • az éves, folyamatos teljesítéstől eltérő esetben: tervezett határidő
  • a pályázott bruttó összeg
  • a pályázó közvetlenül vagy közvetve számlaképes-e?
  • korábbi évben támogatást nyert pályázónak a beadványt ki kell egészítenie egy beszámolóval a megelőző pályázatára kapott támogatás összegének a vállalt feladatok teljesítésére bontott felhasználásáról.

Részvételével a pályázó elfogadja, hogy pályázata nyilvános, azt az SVB a befizetők számára betekinthetővé teszi és saját éves beszámolójának mellékletében hivatkozásként felhasználja.

2018. január 22.

Starthely Vegyes Bizottság (SVB)

Tájékoztató a 2017-es támogatásokról.

Bíró Bálint Serial-cup 2013

<<< SIRESZ eTitkár >>>

e-mail:
jelszó:

HÍREK, KÖZLEMÉNYEK

<<< hírlevél feliratkozás >>>


eTitkár átmeneti szünet

Várhatóan az eTitkár rendszer Csütörtök reggelig nem lesz elérhető.
2021-11-09

Tovább >>>
k2021

Közgyűlési meghívó 2021

Éves rendes Online közgyűlés
2021-10-24

Tovább >>>

SVB: Fedémes közlemény – 2021 Nyár

Starthely Vegyes Bizottság közleménye Fedémes használatáról.
2021-07-29

Tovább >>>

LHHH Tisztítás 2021.05.06-07. (csütörtök-péntek)

A tavasszal nagyszerű munka kezdődött el a HHH területén, engedélyt kaptunk a repülős területeink kitisztítására.
2021-05-06

Tovább >>>

A Siklórepülő Szövetség (SIRESZ) közleménye, a vértesszőlősi siklóernyős mentés során kialakult tragédiáról

Szövetségünk, mint a hazai siklóernyőzés jelentős részének képviselete, reagálva a megjelent információkra és sajtóhírekre, a tragikus eseménnyel kapcsolatban az alábbi állásfoglalást adja ki.
2020-07-08

Tovább >>>
starthely

Starthely Vegyes Bizottság beszámolója

Az SVB 2020 évi I.körös starthely támogatási pályázatok elosztásáról szóló beszámolója
2020-06-24

Tovább >>>
20Legter

Új világ... változó légtereink

2020. január 30. -tól megváltozik a légtérszerkezet
2020-01-29

Tovább >>>
rebisz

Megváltozott a Rebisz ügyeleti száma

Tel: +36-20-2957779
2020-01-11

Tovább >>>
contact

Kapcsolattartás

A SIRESZ kapcsolati adatai
2020-01-02

Tovább >>>
e5

eTitkár használat - GYIK

10 év tapasztalata alapján összegyűjtöttük az eTitkár gördülékeny használatának tudnivalóit
2019-12-01

Tovább >>>