SIRESZ - Siklórepülő Szövetség - Starthelyalap

Starthelyalap hírek

Nyikom 2013 --- 2013-01-18 15:05:52

Nyikom

Fontos hír a Nyikom starthely használatáról

Tavaly év végén, amikor az SVB felbomlott (pontosabban a HFFA egyoldalúan kivonult az SVB-ből), azt a nyilatkozatot tettem, hogy a SIRESZ meg fog egyezni Kalocsa és Nyikom repülési területek tulajdonosaival, így minden starthelyalapra befizető tagunk további díjak terhe nélkül repülhet majd ezeken a magántulajdonú, príma helyeken. Házon belül kaptam is kritikát, amiért a háttér megállapodások megkötése előtt nyilatkoztam. Azért tartottam mégis helyesnek így tenni, mert a tagság számára ismertté kellett tenni az új helyzetben a szövetség starthely koncepcióját. Arra számítottam, hogy az SVB megszűnése miatt a szövetségek felelős magatartással nem veszíthetnek el starthelyet, tehát a magántulajdonú területeken lévő starthelyekre is mindketten létszámarányos megállapodást kell kössenek. Erre létszámarányosan egyenlő fedezettel is rendelkeznek, mivel mindkét szövetségben 2000 Ft/fő a starthelyalap.

Kalocsa reptér használatára még az SVB idején 2013.06.30-ig érvényes megállapodást kötöttünk, így most csak Nyikommal kellett foglalkozni. Év eleje óta folyamatos tárgyalásban állok Sándor Istvánnal. Tőle tudom, hogy Nyikom idei használata ügyében őt a másik szövetség még egyáltalán nem kereste meg, így a csak velünk történő megállapodás számára nem jelent elegendő anyagi fedezetet az idei működtetésre. Én a józan észre alapozva győzködtem, hogy a nagyobb létszámú szövetség pláne nem teheti meg, hogy a megállapodás tétlen elmulasztásával kizárja tagjait Nyikomról. Sajnos be kellett látnom, hogy a társszövetség illetékesének nyilatkozatát semmilyen ésszerűnek látszó érvvel nem pótolhatom. Így hiába ajánlottam még a tavalyit érdemben meghaladó egy főre jutó díjat is, közelébe sem tudtam kerülni a megállapodáshoz szükséges minimum 500 000 forintnak, ami történetesen a SIRESZ szinte teljes évi starthelyalapja. Az összeg az első 100 pilótára vonatkozóan úgy alakult ki, hogy az SVB megszűnése miatt Sándor István elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen a használat arányos díjfizetésre, azaz hogy az ne fizessen aki nem is jár ide, aki viszont itt repül annak értelemszerűen mélyebben kell a zsebébe nyúlnia.

Fentiek miatt nem tudtunk egyösszegű díjfizetés fejében megállapodni minden SIRESZ-es pilóta Nyikom használati jogáról. Azt a legjobb ajánlatot kaptam, hogy név szerinti lista alapján az első száz pilótánk 5 000-ért, a továbbiak 10 000-ért használhatják Nyikomot 2013-ban. Én továbbra is elvből ellenzem a szövetségi tagság szerinti megkülönböztetést a starthelyeken és általában a repülésben. Azt kértem, hogy az ajánlat vonatkozzon hovatartozástól függetlenül minden pilótára, így végül ebben is maradtunk.

2013-ban Nyikomon a tulajdonos egész évben ellenőrizni fogja a használati díj megfizetését. Nála kell jelentkezni és bizonylat ellenében befizetni: Sándor István (30) 657-5293 nyikom@pasztonet.hu

A személyenkénti fizetős rendszer elindulását megelőzni csak a két szövetség és a tulajdonos közötti együttes megállapodással lehetséges, de ehhez egyelőre hiányzik a harmadik fél szándékának megnyilvánulása. Azzal kell számolnunk, ha ez az új rendszer elindul, akkor idén már nem lesz mód a megváltoztatására.

Kardos István

MIKI

<<< SIRESZ eTitkár >>>

e-mail:
jelszó:

HÍREK, KÖZLEMÉNYEK

<<< hírlevél feliratkozás >>>


eTitkár átmeneti szünet

Várhatóan az eTitkár rendszer Csütörtök reggelig nem lesz elérhető.
2021-11-09

Tovább >>>
k2021

Közgyűlési meghívó 2021

Éves rendes Online közgyűlés
2021-10-24

Tovább >>>

SVB: Fedémes közlemény – 2021 Nyár

Starthely Vegyes Bizottság közleménye Fedémes használatáról.
2021-07-29

Tovább >>>

LHHH Tisztítás 2021.05.06-07. (csütörtök-péntek)

A tavasszal nagyszerű munka kezdődött el a HHH területén, engedélyt kaptunk a repülős területeink kitisztítására.
2021-05-06

Tovább >>>

A Siklórepülő Szövetség (SIRESZ) közleménye, a vértesszőlősi siklóernyős mentés során kialakult tragédiáról

Szövetségünk, mint a hazai siklóernyőzés jelentős részének képviselete, reagálva a megjelent információkra és sajtóhírekre, a tragikus eseménnyel kapcsolatban az alábbi állásfoglalást adja ki.
2020-07-08

Tovább >>>
starthely

Starthely Vegyes Bizottság beszámolója

Az SVB 2020 évi I.körös starthely támogatási pályázatok elosztásáról szóló beszámolója
2020-06-24

Tovább >>>
20Legter

Új világ... változó légtereink

2020. január 30. -tól megváltozik a légtérszerkezet
2020-01-29

Tovább >>>
rebisz

Megváltozott a Rebisz ügyeleti száma

Tel: +36-20-2957779
2020-01-11

Tovább >>>
contact

Kapcsolattartás

A SIRESZ kapcsolati adatai
2020-01-02

Tovább >>>
e5

eTitkár használat - GYIK

10 év tapasztalata alapján összegyűjtöttük az eTitkár gördülékeny használatának tudnivalóit
2019-12-01

Tovább >>>