SIRESZ - Siklórepülő Szövetség - Hírek

Hírek

Leglisan lehet Ausztriában siklóernyőzni! --- 2017-02-15 15:04:38

Österreich wappen (Ausztria)

Hosszas előkészítés után végre jogszerűen repülhetünk az osztrák Alpokban!

A SIRESZ mindig is kiemelkedő fontosságúnak tartotta a repülés jogszabályi hátterének biztosítását. Néhány évvel ezelőtt Ausztriában kibukott, hogy a jogszabályi környezetük ellentmondásossága miatt, jogszerűen csak és kizárólag az osztrák eljárásrendnek megfelelően kiadott jogosítások birtokában lehet siklóernyővel, sárkánnyal repülni.

Ez természetesen igen nagy felháborodást keltett a környező európai ország pilótái között, hiszen egy nagyon kedvező adottságú, alpesi régióról van szó.

A SIRESZ, az ügy kirobbanásakor azonnal felvette a kapcsolatot az osztrák partnerszervezettel és kezdeményezte a SIRESZ (NKH által engedélyezett) képzési tematika alapján kiadott képzési fokozatok elfogadását. Ehhez megküldtük a SIRESZ képzési engedélyét, a képzési szintek megfeleltetését és mintát küldtünk az általunk bevezetett SIRESZ IdCard okmányból.
Eljárásunk hatására Magyarország az engedélyezett országok közé került, így bizton állíthatjuk, hogy a képzettséget igazoló SIRESZ IdCard birtokában Ausztriában legálisan lehet repülni!

A képzés és a tandemrepülés egyelőre még nincs engedélyezve! Kérjük ennek a korlátozásnak a betartását!

Biztonságos leszállásokat kívánva
SIRESZ


AZSK

<<< SIRESZ eTitkár >>>

e-mail:
jelszó:

HÍREK, KÖZLEMÉNYEK

<<< hírlevél feliratkozás >>>


eTitkár átmeneti szünet

Várhatóan az eTitkár rendszer Csütörtök reggelig nem lesz elérhető.
2021-11-09

Tovább >>>
k2021

Közgyűlési meghívó 2021

Éves rendes Online közgyűlés
2021-10-24

Tovább >>>

SVB: Fedémes közlemény – 2021 Nyár

Starthely Vegyes Bizottság közleménye Fedémes használatáról.
2021-07-29

Tovább >>>

LHHH Tisztítás 2021.05.06-07. (csütörtök-péntek)

A tavasszal nagyszerű munka kezdődött el a HHH területén, engedélyt kaptunk a repülős területeink kitisztítására.
2021-05-06

Tovább >>>

A Siklórepülő Szövetség (SIRESZ) közleménye, a vértesszőlősi siklóernyős mentés során kialakult tragédiáról

Szövetségünk, mint a hazai siklóernyőzés jelentős részének képviselete, reagálva a megjelent információkra és sajtóhírekre, a tragikus eseménnyel kapcsolatban az alábbi állásfoglalást adja ki.
2020-07-08

Tovább >>>
starthely

Starthely Vegyes Bizottság beszámolója

Az SVB 2020 évi I.körös starthely támogatási pályázatok elosztásáról szóló beszámolója
2020-06-24

Tovább >>>
20Legter

Új világ... változó légtereink

2020. január 30. -tól megváltozik a légtérszerkezet
2020-01-29

Tovább >>>
rebisz

Megváltozott a Rebisz ügyeleti száma

Tel: +36-20-2957779
2020-01-11

Tovább >>>
contact

Kapcsolattartás

A SIRESZ kapcsolati adatai
2020-01-02

Tovább >>>
e5

eTitkár használat - GYIK

10 év tapasztalata alapján összegyűjtöttük az eTitkár gördülékeny használatának tudnivalóit
2019-12-01

Tovább >>>